Keleti hangulat a virágszalonban

Ikebana – virágok rendezése

Régi tervünk volt, hogy jobban beleássuk magunkat az ikebana művészetébe, hiszen folyamatosan szembejön velünk ez a stílus, de nem értettük igazán, hogyan áll össze pontosan egy ilyen kompozíció. Mik a szabályok, mire kell odafigyelni, hogy azt a hatást kapjuk, amit látunk? Mi számít ikebanának, és mi az, ami csak hasonló hozzá?
Még a filmes megrendeléseinkben is egyre gyakrabban felmerül az igény, hogy ikebana stílusban szeretnének virágdíszt. Mindenképp olyan embertől szerettünk volna tanulni, akinek már van tapasztalata ezen a téren, így nem is volt kérdés, hogy Várhelyi Juditot hívtuk el workshopot tartani.

Judit Tokióban élt, építészként és egyetemi oktatóként is dolgozott. Egy mesteroktató mellett tanulta ki az ikebana művészetét, melynek egy kis szeletét nekünk is átadta 1,5–2 órában. Rövid ismertetővel kezdett, ahol magáról és az ikebanáról is mesélt nekünk, majd egy példán keresztül mutatta meg, hogyan is működik mindez a gyakorlatban. Ezután mi is kipróbálhattuk magunkat.

Biztosította számunkra az ikebanatűket és tálakat is, a virágokat pedig természetesen mi szereztük be. Megtudtuk, hogy általában egy fal elé helyezik az ikebanát, így készítéskor ezt is figyelembe kell venni. Ugyanakkor, hogy legyen térhatása, a levelekkel, ágakkal kell játszani. Az ikebanatűt a tálban soha nem középre teszik, hanem például egy kerek tál esetében a 7–8 óra közé, és nem ér teljesen a falához. Ahogy a levelek és virágok sem érhetnek a tál széléhez.

Az ikebana nem szimmetrikus, hanem aszimmetrikus stílus, amely a hazai csokorkötészethez képest egészen más: nálunk inkább a tömör, kerek csokrok a jellemzőek, míg itt légies kompozíció a cél, visszafogottabb színhasználattal. Minden ág és virág felfelé törekszik, így teremtve meg a harmóniát az ember, föld és az ég között. Használtunk dáliát, napraforgó, kardvirágot, mogyoróágat és különböző leveleket is. Egy ikebanát általában kétféle virágból készítik és a teret kihasználják a kompozíció készítésekor. Itthon a sogetsu iskola módszerei terjedtek el, mely szabad anyaghasználatot tesz lehetővé, így a világon bárhol gyakorolható.

Ezek a műalkotások nem az örökkévalóságot akarják sugallni, éppen ellenkezőleg: a pillanatot ragadják meg. Egy megismételhetetlen pillanatot. (Annyira, hogy amikor mi mozgatni próbáltuk őket, rendszerint szét is dőltek a kompozícióink, éppen ezért nem ajánlott szállítani őket, inkább a helyszínen szokás elkészíteni.)

Pár szóban a magasabb vázába készíthető ikebanáról is beszéltünk, de talán arra majd a következő alkalommal kerül sorra. Judittól nagyon szívesen tanulnánk még, hiszen érezhetően sok tudása van, amit nagyon szívesen átad az érdeklődőknek.

Kokedama – mohagömb

Áttérve a kertészetre, a kokedamákkal aktívan, jelenleg irodaházakban foglalkozunk. Ezeket kétféleképpen lehet elhelyezni: lelógatva, vagy egy peremes, de laposabb kerámia- vagy agyagtálon. A legkülönfélébb növényeket is el lehet így készíteni (nézz szét bátran cserepes kínálatunkban is) például olajfát, gyompálmát, különböző pozsgásokat, tillandsiát, ficus-fajtákat, és mindezt különböző méretben. Amellett, hogy ápoljuk és időnként felfrissítjük őket, már készítettünk is ilyen gömböket egyedi megrendelés alapján.

Hogy is néz ki a gyakorlatban?

A növények gyökereiről eltávolítjuk a felesleges földet, majd benedvesítjük a gyökereket és a mohát. Utóbbit kiterítjük az asztalon, kevés talajkeveréket szórunk rá, ráhelyezzük a növény gyökerét, majd ismét földet, és óvatosan rágöngyölítjük a mohát. Tenyerünkkel formázzuk a gömböt, ahol szükséges, még pótoljuk a mohát. Amikor már a kívánt formát elnyerte, rátekerjük a zsineget, mellyel stabilan megkötözzük. Ezután az egészet vízbe merítjük és lecsepegtetjük. Ezt heti rendszerességgel meg kell ismételni, ugyanis locsolni nem lehet őket. Nem szabad kinyomkodni, fontos, hogy magától csepegjen ki belőle a víz.

Bár két különböző dologról van szó, mindkettő a japán növényesztétika részletekben gazdag, természetközeli szemléletét képviseli. Céljuk, hogy a természet szépségét átgondolt, rendezett formában hozzák be a beltérbe. Hangsúlyozzák a természetes formákat, textúrákat és a harmónia érzetét.